Dr. Kun Miklós, történész, egyetemi tanár - Tarlós István: Vendégjárás Budapesten című könyvében
„Telitalálat volt Orbán Viktor és a Fidesz részéről, hogy egy olyan ember járta végig az országot, több mint száz települést, aki nagyon sok erőt adott másoknak." - Dr. Kun Miklós, történész, egyetemi tanár.

Idézet a Dr. Kun Miklóssal folytatott beszélgetésből:

 

Sok jóember a kisbuszon

 

„Két dolog köt össze engem Istvánnal nem túl hosszú ismeretségünk és barátságunk alatt. Az egyik, hogy ő rendkívül sokoldalú, érdekes, sziporkázó ember, amit korábban nem tudtam róla. Ezt a három igenes kampány mutatta meg nekem. Ő erőt ad az embereknek, nem elveszi tőlük azt.

 

A politikusok többsége, még a legjobbak is, még azok is, akikre szavazni fogok, általában nagyon önzők. Imádnak a szeretetben, népszerűségben lubickolni, de egy karizmatikus személyiségnek, pláne egy leendő városvezetőnek, mint Tarlós István, tudni kell viszonozni a kapott szeretetet. Ezért volt telitalálat Orbán Viktor és a Fidesz részéről, hogy egy olyan ember járta végig az országot, több mint száz települést, aki nagyon sok erőt adott másoknak.

 

Amúgy is fortyogott ez az ország, és elképesztő, hogy miket hallottunk a kampány alatt. A másik tapasztalat az volt, hogy mennyire félnek Magyarországon, főleg vidéken az emberek, Nem merték először elmondani a véleményüket, csak hallgattak, és amikor megjelent István, a személyisége mégis inspirálta, ösztönözte őket arra, hogy megnyíljanak."

 

Dr. Kun Miklós

Dr. Kun Miklós, történész, egyetemi tanár


Dr. Kun Miklós 1969-ben szerzett diplomát az ELTE történelem-orosz szakán. 1970-től 2002-ig az ELTE BTK tanára. 1980 és1986 között a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen a kísérleti képzés tanára. 2000-től a XX. Század Intézet, 2002-től a Terror Háza Múzeum tudományos főmunkatársa, 2003-tól a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, 2005-től az egyetem Kremlinológiai Intézetének vezetője. 1970-ben bölcsészdoktor, 1976-ban kandidátus, 1988-ban habilitált, 2003-tól egyetemi tanár.

 

A professzor kutatási területe a 19-20. századi Oroszország és Szovjetunió története

A professzor kutatási területe a 19-20. századi Oroszország és Szovjetunió története

 

Kutatási területe a 19-20. századi Oroszország és Szovjetunió története, a témában Magyarországon és külföldön monográfiákat, forráspublikációkat, tanulmányokat publikált, dokumentum- és riportfilmeket készített.

 

Idézet Tarlós István: Vendégjárás Budapesten című könyvének előszavából:

 

Tarlós István

„Tény, hogy felállították a demokratikus intézményrendszert, van többpártiság, ciklikus szabad választás, szárnyal a „verseny" , a piac, de van-e rend, van-e biztonság? A gyeplő a lovak közt hánykolódik, miközben sikerült az embereket érzelmileg szembeállítani egymással. Kialakítani az ellenségképeket, ami veszélyes, de nem új módszer a történelemben, hiszen sok minden fontosabbról eltereli a figyelmet.

 

Az egészséges arányok eltűnőben vannak közéletünkből. Érdemes kiemelni a szabadság értelmezésének kérdését. Félelmetessé vált az értékek örökös relativizálása és a többségi érdekérvényesítés nagyfokú elhanyagolása is, de a legfontosabb tán: hogy mit értsünk szabadságon. Úgy tűnik, napjainkban - és már nem kevés ideje - az a szélső liberális felfogás az uralkodó, hogy a szabadság nem más, mint korlátlanság. Holott a szabadság emelkedettebb és működőképes értelmezésében szellemi, erkölcsi jelenség. Képesség, egyben pedig kötelesség.

 

Régi felfedezés, hogy „ a szabadság előfeltétele az igazsághoz való őszinte viszony. A szabadság kockázatot rejt. Ha nem engedelmeskedik az igazságnak, összeroppanthat bennünket." Eleven elrettentő példa az iskolai brutalitás terjedése, ami - lássuk be - a liberális közösségi nevelés csődje. Végső soron iszonyú veszélyt jelent az elkövetőkre nézve is."

 

Vendégjárás Budapesten

Tarlós István: Vendégjárás Budapesten című könyvének borítója

 

[Életrajzi forrás: mindentudas.hu]

 


Tarlós István Online - tarlosistvan.com

Programajánló
<< 2015 Augusztus >>
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            
Partnereink

Orbán Viktor
MCOnet Magyarország
FIDESZ
Tarlós István

Budapest hírek
Pest Megye hírek
Belföldi hírek

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2015. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu