Bajnai és Demszky kommunikációs ujjgyakorlata
2009. nov. 25., szerda, 21.28.55 CET
Tarlós István, a Fidesz fõvárosi frakcióvezetõje
Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a mai napon egy leköszönő főpolgármester és egy bukott kormány miniszterelnöke a semmiről folytatott megbeszéléseket. Véleménye szerint Demszky Gábor és Bajnai Gordon egyeztetése nem vitt közelebb a főváros, a városüzemeltetés vagy a BKV problémáinak megoldásához,"a főváros nem kapott egy fillért sem".
Demszky Gábor főpolgármester a miniszterelnökkel való tanácskozás után, úgy nyilatkozott, hogy a kormány 2010 januárjától is tudja majd finanszírozni a fővárosi tömegközlekedést, sőt a BKV majdnem kilencven milliárd forintos adósságára is képesek lesznek majd megoldást találni. Ezeket az ígéreteket azonban Tarlós István a 2010-es választásokig nem tartja megvalósíthatónak, hiszen - mint mondta - a kormány "márciusban gyakorlatilag megszűnik működni". Többek között ezért tartja a mai Demszky-Bajnai egyeztetést csupán kommunikációs ujjgyakorlatnak.

Tarlós István sajtótájékoztatójának első részét itt tekintheti meg:


A frakcióvezető hozzátette, abban az esetben, ha döntés született volna a BKV finanszírozásának kérdésében, csupán a teljes csődöt tudták volna késleltetni, a helyzetet akkor sem oldották volna meg.

Tarlós véleménye szerint Demszky és Bajnai azon kijelentése, hogy a fővárosi tömegközlekedés problémáit csak a MÁV-val és a Volánnal karöltve lehet orvosolni, nem jelent egyebet, mint "kezdenek hallgatni az ellenzékre", mivel a Fidesz nemrég szintén ezt a megoldási lehetőséget vetette fel.

Tarlós István sajtótájékoztatójának második részét itt tekinthei meg:


Tarlós István értékelése szerint a fővárosi városvezetés sikertelenségébe nemcsak a budapesti, hanem az egész MSZP belebukott, és egyre világosabb, hogy az előállt problémákat nem tudják megoldani. A Demszky Gábor által a 2011-es büdzsé terhére a kormány felé vállalt tízmilliárd forintos kötelezettséggel kapcsolatban pedig elmondta, hogy már több ízben kérte a főpolgármestert, hogy ne vállaljon terheket azokra a ciklusokra, melyekhez már nem lesz köze.

Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője

Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője

Végezetül a Margit híd felújításával kapcsolatos kötbérekről és pótmunkákról a farkcióvezető azt mondta, hogy az ellenzék ezekről nem akar hallani, hiszen már így is elég kusza a helyzet.

(Forrás: fidesz.hu)

Tarlós István hírportál

-ba-

Copyright 2001-2009 - MCOnet International | Minden jog Fenntartva!