
Amennyiben ha a főpolgármesteri címet elnyeri elmondta, hogy az első lépések közt átszervezik a város működési struktúráját és leltárat kell csinálni a város gazdasági helyzetéről, hogy pontosan hol tart a Főváros. Hozzátette, hogy elképzeléseik vannak, részadatokat is ismernek, de meggyőződése, hogy nem tudnak még mindent. Tarlós István biztos abban, hogy újra kell gondolni egyes beruházásokat is (de külön kitért a következőre: senki ne a metróra gondoljon, nincs szándékában, hogy leállítsák a metróépítést, hacsak önmagát le nem állítja a pénzhiány miatt). A főváros vagyonát érintőlegesen azt mondta, hogy nincs pontos adatuk az összeget érintően, nagyon zavaros a helyzet, - tette hozzá. Valamint nem tudják, mi mindenre lehet kötelezettségvállalás; zavarosak a privatizált közszolgáltató cégek vagyoni viszonyai is, s maguk a szerződések is kérdésesek lehetnek. Ezt a rendszert, ezeket a szerződéseket tehát mindenképpen felül fogják vizsgálni.
Továbbá hangsúlyozta, hogy egyes szolgáltatásoknak (pl. víz- és gázszolgáltatás) feltétlenül a főváros kezében kell, hogy maradjanak; hiszen a közszolgáltató cégek kiszolgáltatottá tehetik a várost, ha az adott szolgáltatások nem magyar kézben vannak. Hozzáfűzte, hogy „nem multiellenes", de a stratégiai ágazatok itthoni kézben kell, hogy maradjanak.
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője
A tömegközlekedés ügyét érintően az autóbusz-közlekedés egy jelentős részének kiszervezhetőségét (szigorú korlátok között) megfontolandónak tartja. Sokat lehetne spórolni azon, hogy nem a főváros pénzéből kellene a buszparkot lecserélni, - mondta. A témakört érintő esetleges piaci versenyről egyértelműen nyilatkozott: „Egyáltalán nem biztos, hogy minden ember mindig mindenben versenyezni akar. Az alapszolgáltatások esetében, amelyekhez minden állampolgárnak joga van, függetlenül attól, hogy szegény vagy gazdag, talán ideje lenne bizonyos fokig felülbírálni ezt a féktelen versenyszemléletet. Lassan már az életnek nem marad olyan területe, ahol ne stresszes harcban kéne helytállni, ezzel én messze nem értek egyet."
A Főpolgármesteri Hivatal működésével nem elégedett, mivel elbizonytalanodott hivatalnokokat lát (akik közül nagyon sokan jól végeznék a munkájukat) de a szakmai elvárások helyett más típusú igényeknek kell megfelelniük. Sokan már azt sem tudják, hogy milyen elvárások mentén kell végezniük a munkájukat.
Egyetért azzal, csaknem felére csökkentett létszámú közgyűlés vezeti ősztől a fővárost. Eloszlatta azt a szocialista feltevést, miszerint a Fidesz valójában a kerületi önkormányzatiság megszüntetésre készül. Elmondta, hogy érdekesnek találja a helyzete, mert éppen a szocialista-szabad demokrata támogatottságú főpolgármester mondja azt évek óta kategorikusan, hogy szerinte meg kéne szüntetni a kerületeket.
A szocialisták Horváth Csabán keresztül kampányolnak az őszi Önkormányzati választásokra; s vélhetően főpolgármester-jelöltként indul Tarlós István ellenfeleként. Ezzel kapcsolatos véleménye, hogy az izgatottság láthatóan nagyobb, mint a szakmai odafigyelés a szocialisták részéről. Ebből sülnek ki a furcsa ígéretek szerinte: „hol hosszában, a Dunával párhuzamos alagutat, hol díjmentes közösségi közlekedést dobnak be."
Szakszerűtlen, átgondolatlan, és nem rendszerelvű a budapesti tömegközlekedés megvalósítása
Mint utas, gyakran igénybe veszi a budapesti tömegközlekedést; de elmondása szerint szakszerűtlen, átgondolatlan, és nem rendszerelvű a megvalósítás. Magyarországon (is) egyre népszerűbb a kerékpár, ugyanakkor Budapest közlekedési rendszeréből szinte teljesen kimaradt; elgondolása szerint ki kell alakítani a kerékpáros közlekedés szabályait, rendszerét, infrastruktúráját, de a kultúráját is. Alapjaiban fogják újragondolni a megoldási lehetőségeket.
Például csökkenteni kell az autóforgalmat, legalább a belső kerületekben, - mondta. Ennek ugyan megvan a maga feltételrendszere: „ezért nem szabad úgy kapkodni, ahogy a szocialisták teszik" - fogalmazott. Ezt tehát csak egy jól kitalált rendszerben szabad megvalósítani, hogy ne okozzon károkat. Alapvetően hiányoznak a megvalósítás feltételei, hiszen nincs (jelenleg) elég P+R parkoló. Valamint a szakma a dugódíj bevezetésének alapfeltételeként határozza meg a négyes metró befejezését, az egyes és hármas villamos vonalának meghosszabbítását is.
„A szocialistáknál komoly számítási zavarok vannak a kiadási költségek és a várható bevételek terén is a dugódíjjat érintően" - Tarlós István
Horváth Csaba kijelentésére, miszerint a dugódíjból fedezni lehetne a díjmentes budapesti tömegközlekedést, a következőket mondta: „A szocialistáknál komoly számítási zavarok vannak a kiadási költségek és a várható bevételek terén is; ingyenes vagy díjmentes közösségi közlekedés a világ egyetlen nagyvárosában sincs. Arról már nem is beszélve, hogy a dugódíjjal összefüggő működtetési költségek ennek a bevételnek körülbelül negyven százalékát elviszik. De mindenkinek a maga dolga, hogy hogyan járatja le magát a szakma előtt." - válaszolta Tarlós István.
A Főváros adósságával kapcsolatosan úgy nyilatkozott, hogy azok a pénzek, amiket még el sem kezdett beruházásokra akarnak elkölteni, már így is mind a működésből hiányoznak. Hozzátette, hogy Demszky Gábor főpolgármester nagyon jól kezelte a médiát, és a félrevezető kommunikációval sokáig népszerű tudott maradni. De egyre inkább látszik, hogy ez így nem megy tovább.
Arra a kérdésre, hogy van-e terve arra, hogy a jelenlegi helyzetben milyen forrásokból lehet hozzákezdeni az átalakításokhoz, a következőt válaszolta: „Ezeket a forrásokat meg kell teremteni, azonnal meg kell változtatni a főváros gazdálkodását, de az eddigi gyakorlattal szemben átláthatóvá fogjuk tenni a működést. Változtatunk a szerződéskötési gyakorlaton, külön fogjuk választani a megrendelést, a végrehajtást és az ellenőrzést."
Az elmúlt négy év alapján kevés lehetőséget lát arra, hogy az ellenzékkel hatásos együttműködést tudjon felmutatni a kerületek érdekében. Elmondta, hogy nagyon nagyot kellene ahhoz mentálisan is fordulniuk a szocialistáknak, hogy egy ilyesfajta együttműködés megvalósulhasson. Végezetül a főpolgármester urat figyelmeztette, hogy ne helyezze kényszerpályára a következő városvezetést, ne kezdjen olyan beruházásokba, ne tegyen olyan kötelezettségvállalásokat, amik a következő vezetést nehéz helyzetbe hoznák, mert ennek következményei lehetnek.
(Forrás: fidesz.hu)
Tarlós István hírportál
*MA*
<< | 2011 Január | >> | ||||
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
31 |