Korrekt tájékoztatás kellene
2010. jan. 19., kedd, 17.37.15 CET
Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője
Tarlós István szerint kommunikációs játék helyett korrekt tájékoztatásra lenne szükség a 4-es metró kapcsán, ám az építéssel kapcsolatos részletekről csak az anyagi lehetőségek tisztázása után lehet beszélni.
Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorának vendégeként hangsúlyozta, hogy Helsinkiben is most épül egy, a budapesti 4-esnél két kilométerrel hosszabb, ám néggyel kevesebb megállót összefogó metróvonal, ám fele annyi pénzből, mint nálunk.

Véleménye szerint korrekt tájékoztatást kellene kapnia a lakóknak a főváros helyzetéről az olyan kommunikációs játékok helyett, mint a 4-es metró építése, vagy a Budapestért felelős kormánybiztosi poszt létrehozása.

Egy helsinki metróállomás

Egy helsinki metróállomás

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője kiemelte: jelenleg nem tudható, hogy mennyi pénz hiányzik majd a projekt megvalósításához, hiszen például az Európai Unió a mai napig egyetlen fillért sem nem adott, ám 60 milliárd forintnyi büntetést szabott ki a majdnem tucatnyi szabálytalan közbeszerzés miatt, de az alagútépítő cégnek is van egy 35 milliárd forintos többletkövetelése, melyek összesen 100 milliárd forintot tesznek ki, és ez még csak az építkezés első szakaszára vonatkozik.

Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője

Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője

Az új metrókocsikkal sincs minden rendben: a szerelvényeket egyik részét francia, másik részét német cég készíti, ám azt egyik szerződésben sem rögzítették, hogy a két rendszernek kompatibilisnek kell lennie. Más városok tapasztalata alapján szakemberek állítják: nagyon sokba is kerülhet az összehangolás, volt, ahol ez tíz hónapot is igénybevett.

A budapesti 4-es metró egyik alagútjának építése

A budapesti 4-es metró egyik alagútjának építése

Magyarországon Budapestet fogja terhelni ez a többletköltség is, és akár egy évig is elhúzódhat, amíg a rendszer működőképes lesz. Mindezek figyelembevételével mondták a szakemberek, hogy 2013-nál előbb a metró biztosan nem lesz készen",  - mondta a politikus, majd megjegyezte: többek között ezért sem lehet megmondani, hogy mennyi lesz a többletköltség, és mennyi a forrás.

(Forrás: inforadio.hu)

Tarlós István hírportál

-ba-
Partnereink

Orbán Viktor
MCOnet Magyarország
FIDESZ
Tarlós István

Budapest hírek
Pest Megye hírek
Belföldi hírek

Copyright 2001-2010 - MCOnet International | Minden jog Fenntartva!