Megfontolandó az ingatlan értéknövekedési adója
2010. jún. 18., péntek, 00.16.36
Az ATV televízó Jam c. műsorának vendége Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje és országgyűlési képviselője volt.
A kevesebb önkormányzati képviselőszámot illetően Tarlós István megjegyezte, hogy egy átfogó átalakítással a közigazgatást átlehet alakítani és még kérdés, hogy törvényhozásnak mire lesz bátorsága; de semmiképpen nem tartja jó elgondolásnak a kerületek megszüntetését, jegyezte meg. A képviselők számának csökkentése indokolt, az eddig állapotok tarthatatlanok, - tette hozzá. Hozzátette, hogy nincs olyan elképzelés, hogy megszüntetik a kerületeket; de a feladatokat és a felelősségi köröket azonban átkell csoportosítani, - mondta. Egy egészen új közigazgatási rendszert leghamarabb 2014-től lehet működtetni, - jelentette ki. Nemcsak az Önkormányzati törvény szorul módosításra, hanem ennek kapcsán jó néhány jogszabály elválaszthatatlan az Önkormányzatok módosításától; ilyenek például a közbeszerzési-, államháztartási- és a helyi adótörvény.

Tarlós István az ATV Reggeli jam című műsorában 2010. június 16. (1. rész)

A telek-érték növekedési adót érintően elmondta példával illusztrálva, hogy ha belterületbe vonnak egy környezetet és azt csatornázzák és kiépítik az utakat, s ezzel a telkek értéke megnő. Az értéknövekedést követően pedig egy minimális részt adóként kell elkönyvelni, - mondta Tarlós István.
Elmondta, hogy azt tapasztalja, hogy a szocialisták túl hamar akarnak felállni a választási vereségükből. Hiszen két-három hét után kérnek számon intézkedéseket, melyeket ők maguk 8 év alatt nem tettek meg, - mondta. Tény, hogy van egy gazdasági helyzet egy 8 éves szocialista irányítás után az első feladat most, hogy kijelöljék a helyes út középpontját az kormányzásnak.

Tarlós István az ATV Reggeli jam című műsorában 2010. június 16. (2. rész)

A fővárosi történéseket érdemes visszapergetni, - mondta; ehhez csak elő kell venni a felügyelő bizottságban kialakított arányokat és megkell nézni a szavazási arányokat. Egy példát említett: a BKV felügyelő bizottságának a 10 tagjából egyetlen egy volt Fideszes hely; ez a helyzet tarthatlan - zárta szavait Tarlós István.

Tarlós István hírportál
*MA*



Programajánló
<< 2010 Június >>
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        
Partnereink

Orbán Viktor
MCOnet Magyarország
FIDESZ
Tarlós István

Budapest hírek
Pest Megye hírek
Belföldi hírek

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz