Pereskedés helyett új egyezséget köt az Alstommal a Főváros
2010. dec. 21., kedd, 06.00.36 CET
Tarlós István szerint Budapest nem veszítheti el azt a 30 milliárd forintot, amelyet az előző balliberális városvezetés már kifizetett a francia gyártónak előlegként. Az évekig tartó jogi eljárás miatt pedig veszélybe kerülne az uniós támogatás is. Tarlós István a hétvégén egyeztetett a kérdésről a kormánnyal.
Az Alstommal meg fogunk egyezni - jelentette ki Tarlós István a hírműsor vendégeként. A főpolgármester szavai szerint „borzasztó" az a szerződés, amit az előző városvezetés kötött az Alstommal. A főpolgármester elmondta, hétvégén volt egy konzultáció a kormány képviselőivel a miniszterelnök jelenlétében és „kétség kívül azt igazolják a számítások, hogy nagyobb kockázat folytatni egy pereskedést, semmint megegyezni, de a tárgyalóasztalnál azt hiszem, határozottnak kell lenni". Jelezte: ha az Alstom kijavítja a metrókocsik hibáját és olyan minőségű szerelvényeket szállít, amelyek megkapják a szakhatósági engedélyt, „akkor de facto nem fogunk veszíteni" a szerződésen.


Tarlós István a HírTV Kontraszt című műsorában 2010. december 19. 2010. december 20.

Tarlós István arra a kérdésre, miszerint miért is volt szükség az inflációt meghaladó mértékű csatorna-díjak, a következőt válaszolta: "Az egyik ok, hogy befejezték a központi szennyvíztisztító-telepet és az üzemletetés költségei nagyon magasak, de így is a legalacsonyabb díjemelést alkalmaztuk. A másik ok, hogy több cég is gyakorlatilag csődközelben áll. Ilyenek a Gyógyfürdők, a BKV és Kegyeleti Zrt." Majd hozzátette -harmadik okként említve- hogy "tény az, hogy állami költségvetés készítésénél a Fővárosól komolyan forrásokat vontak el."
A hajléktalankérdést illetően megjegyezete a főpolgármester, hogy "az utcán élő emberekért, és az állapotokért nem sokat tett az előző kormány és városvezétés. A célunk viszont mára az lett, hogy az aluljárókat visszadjuk a Budapestieknek és az arra járóknak. Nem kilöktük az utcára az embereket: gondoskodtuk az ellátásukról, biztonságukról és munkát boztosítottunk számukra."

Forrás: fidesz.hu

Tarlós István hírportál

[matesz]



Programajánló
<< 2010 December >>
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    
Partnereink

Orbán Viktor
MCOnet Magyarország
FIDESZ
Tarlós István

Budapest hírek
Pest Megye hírek
Belföldi hírek

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz