
"Ab ovo nem utasítok el semmilyen együttműködést" - jelentette ki Tarlós István, a a fideszes fővárosi főpolgármester-jelöltje
Mint mondta: "a kultúra vagy különösen a környezetvédelem területén az LMP konstruktívnak tűnik. Még akkor is, ha csak félve mondok róluk pozitívat, mert a szocialisták nyomban kikiáltják őket a Fidesz fiókpártjának, holott szegény LMP-től ennél mi sem áll távolabb. Nem utasítok el semmilyen együttműködést az ellenzékkel, a fő ellenőrző funkciókat pedig át kell engedni nekik."
A BKV és főváros helyzetéről Tarlós István azt nyilatkozta, hogy a BKV nagy probléma, de nem az egyetlen. Belső adósságállományát is ideszámítva a BKV hiánya minimum 400 milliárd forintra tehető, majd hozzátette: a kormány valójában nemcsak a Bajnai-kabinet által szerződésben vállalt támogatást akarja megadni, hanem ennél több segítséget is nyújtana.
"Létre fogjuk hozni a Budapesti Közlekedési Központot a város közlekedésének felügyeletére, és szét fogjuk választani a megrendelői és szolgáltatói szerepeket is", - emelte ki Tarlós István.
A metróépítésről azt mondta: "Demszky Gábor azt hajtogatja, hogy megvan a fedezet a 4-es metróra, ennek a mellébeszélésnek vége. Kommunikációs trükkökkel nem játszunk tovább, ilyenekkel nem vitatkozom. Mindent meg fogunk tenni a metró befejezésének az érdekében."
(Forrás: hirado.hu)
<< | 2010 Augusztus | >> | ||||
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
1 | ||||||
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 |