1948. május 26-án születtem Budapesten. Édesapám Dr. Tarlós István jogász, édesanyám Dienes Hilda nyugdíjas főkönyvelő. Mindketten a Magyar Tudományos Akadémián dolgoztak. Ma már csak édesanyám él. 34 éve nős vagyok, feleségem Nagy Cecília építőmérnök. Három felnőtt gyermekünk és két unokánk van.
Az óbudai Árpád Gimnázium humán tagozatán érettségiztem, majd segédmunkás voltam, utána pedig előfelvételisként katona Orosházán. A Budapesti Műszaki Egyetemen és a győri (akkor még Budapest Szerb u-i) Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán szereztem mélyépítőmérnöki diplomát, majd később gazdasági- és szervezői másoddiplomát is az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán. 15 éven át az építőiparban dolgoztam, javarészt beruházói és kivitelezői feladatokon. Több munkahelyem is volt, úgy például az Út- és Vasútépítő Vállalat, a FŐBER, az ÉM. Mélyépítő Vállalat, a KKMV, a III. ker. IKV. Voltam művezető, építésvezető-helyettes, műszaki ellenőr, építésvezető, főépítésvezető, termelési osztályvezető is. A rendszerváltozás előtti években feleségemmel saját tervezőiroda keretében, magánvállalkozóként dolgoztunk.
A rendszerváltozás időszaka előtt pártpolitikai, politikai, vagy azzal összefüggő tevékenységet nem folytattam, nem is törekedtem erre.
1989-ben beléptem a SZDSZ-be, Óbudán többször is ügyvivőnek választottak és 1990-ben az SZDSZ és a FIDESZ közös jelöltjeként lettem először Óbuda-Békásmegyer polgármestere.
1994 nyarán - gondolkodási különbségek miatt - kiléptem az SZDSZ-ből. Egyszerűen nem tudtam elfogadni azt, amekkorát az SZDSZ egész rövid idő alatt saját önmagához képest fordult. Azóta ismét párton kívüli vagyok. Függetlenként és a polgárinak nevezett pártok támogatása mellett választottak - mindig nagy fölénnyel - újra a közvetlen polgármester választásokon 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben is Óbudán. Érdekes, de tény, hogy az amúgy nem épp "jobboldali" beágyazottságú III. kerületben mindig győztem és mindig sok baloldali szavazatot is kaptam.
A "polgári pártok" mellett igen korrekt munkakapcsolatom alakult ki a szocialista, sőt, a helyi szabaddemokrata frakcióval is. Nem véletlen, hogy Óbudán ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazták meg még a választási évben is a költségvetést és a költségvetési beszámolót egyaránt.
Érdekes lehet az is, hogy a helyi MDF szervezet - szemben pártja vezetésével - határozatot hozott főpolgármesteri jelölésemet támogatva. Sőt, az MDF "központi" jelölési eljárása óbudai MDF körökben tiltakozásokat, vezetői szinten pártból való kilépést is vont maga után.
1999 és 2003 között a többi kerületi polgármester megbízásából a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács alelnöke voltam. Többször jártam az Európai Unió szervezeteinél (Brüsszelben, Milánóban) tanulni és előadást tartani egyaránt.
Ebben az időszakban vezettem a régió stratégiai tervezési bizottságát is.
Alapító tagja vagyok a Magyar Rendészettudományi Társaságnak, továbbá a Baross Gábor Társaságnak, tagja a Széchenyi Körnek. Tiszteletbeli elnöke vagyok a Katasztrófavédelmi - és Polgárivédelmi Tanácsnak , elnöke Óbudán a Braunhaxler Egyesületnek és a helyi Széchenyi Körnek, elnökségi tagja a Keresztény Értelmiségi Szövetségnek.
Polgármesteri tevékenységemért több mint 20 állami és egyéb kitüntetést kaptam, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét (lovagkereszt), az Eötvös Aranyérmet, a Szent Gellért díj arany fokozatát, a Henszlmann díjat, a Magyar Urbanisztikáért emlékérmet, a Hűség a Hazáért Nagykeresztet, a Civil Szervezetekért Díjat, a polgármesterekből álló zsűri döntése alapján a Polgármesteri Arany Pecsétgyűrű Díjat, a határon túl Székelyudvarhelyen az önkormányzat Ezüstérmét, Révkomáromban a Palatinus-díjat.
2006-ban a Polgári Szövetség támogatásával a budapesti főpolgármester választáson alig több, mint egy százalékkal maradtam el a győzelemtől. Demszky Gábort még senki nem szorította meg ennyire, annak ellenére, hogy most az MSZP-nek is ő volt a jelöltje, az MDF pedig ellenem indított egy esélytelen jelöltet. Budapesten több szavazatot szereztem, mint az engem támogató pártszövetség.
2006. október óta a fővárosi FIDESZ frakció vezetője és a fővárosi FIDESZ-KNDP frakciószövetség elnökeként dolgozom. Ezért a "független" jelzőt nem használom, de párton kívüliségemet megőriztem, nem is adom fel. Mindazonáltal nem titok, hogy a polgárainak nevezett gondolkodói körhöz tartozom.
Jelenleg a frakciószövetség vezetése mellett a FIDESZ-KDNP és a Polgári Szociális Bázis által fémjelzett népszavazás politikai vezetői funkcióját is ellátom.
Tarlós István Online - tarlosistvan.com

MAGYARORSZÁG
www.mconet.hu
tarlosistvan.mconet.biz
www.mconet.biz