Az új kormány jó és nem kemény intézkedéseket fog hozni
2010. ápr. 15., csütörtök, 00.01.58
Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorának vendége volt, Orosz Györgyi főszerkesztő és Szirmay Dávid újságíró társaságában.
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője
Tarlós István elmondja, hogy az új kormány inkább jó, sem mint kemény intézkedéseket fog hozni. A szocialisták megvan a maguk 15 éves teljesítménye és botrányaik Budapesten: a budapestieknek elegük van. A Fidesz budapesti 47 százalékos teljesítményéhez képest a szocialisták 25 százalékos eredményt produkáltak, de mindenképpen érdemes az elsőfordulós eredményeket is számításba venni. Négy év alatt, ha tényekhez ragaszkodunk láthatjuk, hogy a Fidesz megfordította Budapesten a helyzetet. Nem igazán van félnivalójuk az őszi választásoktól, azt mondja: nem csak a két választási forduló között, hanem az őszi választásokkor is megtesznek mindent a siker érdekében.
m1 Ma reggel Tarlós Istvánnal, 2010. április 13-án (1. rész)
Orosz Györgyi: Miért kellene az októberi Önkormányzati választásokat elhalasztani?
Ez teljes félreértés lehet, ez csakis a szocialisták feltételezhető vágya, ezt Orbán Viktor be is jelentette, hogy ilyenről szó sincs. Egyfelől a választók becsapása lenne, másfelől az egy éves eltolás másfél éves kampányokat eredményezne. Semmi kilátás nincs arra, hogy az ez év őszi választást a Fidesz elhalassza.
Szirmay Dávid: Elképzelhetőnek tarja-e, hogy egy választási ciklus öt éves legyen?
A hat évet tartom elképzelhetőnek, mivel az ötéves azt jelentené, hogy egy évvel meghosszabbodna a kampány, de az lehetetlen állapotokat eredményezne. Két dolog lehetséges, vagy egyszerre megrendezi az Önkormányzati és a Parlamenti választást (ami nem könnyű feladat) és lerövidül a ciklus, vagy pedig félidőre kell eltolni és hat éves ciklust kell csinálni.
m1 Ma reggel Tarlós Istvánnal, 2010. április 13-án (2. rész)
Szirmay Dávid: Szerencsés lenne-e összevonni a budapesti kerületek?
Egyetlen dolgot tettünk: összeszedtük a jelenleg, bárhol is észlelhető közigazgatási struktúrákat, de egyiket sem javasoltuk, csak felsoroltuk, a Parlament hozza meg a döntést. Annyit jegyeznék meg, hogy a kerületek felszámolását nem tartom jó ötletnek. Sok olyan ügy van, amit csak helyben lehet elintézni, kétségtelen, hogy a feladatok összehangolása a jelenlegi Önkormányzati törvényben nem történt meg, ezt harmonizálni kell. Furcsa dolog, hogy a szocialisták hallgatnak, és nem mondanak véleményt ezekről a modellekről, holott ők erőltették, hogy valamit tenni kellene a közigazgatásban.
Orosz Györgyi: Nem érkezett még el az idő, hogy belépjen a Fideszbe?
A Fidesszel mi eleve megállapodtunk, hogy nem fogok belépni. Nem szeretnék pártag lenni, de nem Fidesz tag, hanem általában párttag. A Fidesz az egyetlen párt, amely 1990 óta valamennyi választáson támogatott!