
A főpolgármester-jelölt „szívélyes, normális, tárgyilagos" munkakapcsolatként jellemezte a Sziget szervezőjével folytatott egyeztetését. Hozzátette: az idei nyáron 380 ezren vettek részt a rendezvényen.
Gerendai Károly ennek kapcsán elmondta, hogy korábban sokáig kutattak új helyszín után, de mint kiderült: nem találni a jelenleginél alkalmasabb helyet a fesztivál megrendezésére. A fejlesztésre szoruló infrastruktúra kapcsán közölte: a szervezőiroda szívesen költene rá, hiszen olyan feltételrendszerre van szükség, amellyel a fesztivál versenyképes tud maradni a piacon.
Tarlós István közölte, hogy a főváros a jövőben is támogatni fogja a Sziget-rendezvényt, és megkapja azt a támogatást, amit az utolsó egy-két évet leszámítva mindig megkapott.
Tarlós István azt hangoztatta: "a Sziget támogatását, a fiatalok szórakozásának lehetőségét biztosítani kell", ezért a fővárosnak anyagilag és erkölcsileg is támogatnia kell a rendezvényt. A politikus a legnagyobb problémák közé a sziget csatornázását és a rossz közlekedési helyzetet sorolta.
A Sziget Fesztivál után már augusztus végén végeztek a Hajógyári sziget kitakarításával, és szeptember végére elvégzik a zöldterület helyreállítását is. Hat hektárnyi területet kell rendbe tenni, azaz ekkora felületen kell füvesíteni, a szegélypadkákat kijavítani, illetve szükség esetén a padokat kicserélni a kertészeknek. A munkálatok összesen 13 millió forintba kerülnek.
Forrás: hirtv.hu és echotv.hu
[matesz]
<< | 2011 Január | >> | ||||
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
31 |