Nyílt levél a szemétégető létesítésével kapcsolatban
2010. márc. 29., hétfő, 16.53.55
illusztráció
Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke nyílt levélben reagált Szaniszló Sándor szocialista politikus sokadszor közölt téves állítására.
Tisztelt Szaniszló Úr!

Az Ön ismétlődő híresztelése az állítólagos Cséry telepi szemétégető létesítésével kapcsolatban egzakt, konkrét, félre nem érthető vád.

Ön értesülhetett róla, hiszen számos televíziós riportban elhangzott, hogy állítása téves. Ennek ellenére Ön (vagy Önök) újra és újra félrevezetik a mondandójukkal a kerület közvéleményét. Ez a tény már-már tudatosságot enged feltételezni.

Cséry Telep

Amennyiben Ön lelkiismeretes képviselő, tudnia kell róla, hogy a szocialista-szabaddemokrata vezetés alatt álló főpolgármesteri hivatal régen megfogalmazta szakmai tanulmány kíséretében, hogy a déli régióban egyszer - (a távoli jövőben, ahogy a mi programunkban is megfogalmazásra került) - szükség lesz még egy hulladék feldolgozóra. Ennek a helye nem eldöntött, még az sem, hogy a közigazgatási határon belülre kerülhet-e. Ön abban is téved, hogy a helyszín kizárásos alapon csak a Cséry telep lehetne. Az Ön vezetői által készített tanulmányban is 8 helyszín szerepel, melyből 5 területet részletesen megvizsgáltak.

Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke

A Cséry telep még csak nem is szerepel a komolyan szóba jöhető helyszínek közt.
Mi sem írunk ilyet a programunkban. Ez csak az Önök önkényes feltételezése.

Megismétlem, nem tervezünk a Cséry telepen szemétégetőt.
Ha pedig még ezek után is folytatni fogják azt a kampányhíresztelést, hogy a FIDESZ, vagy Tarlós István szemétégetőt fog építeni Cséry telepen, akkor kénytelenek leszünk megfontolni a feljelentést nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt.

Szeméttel borított terület a Cséry telepen

Egyébiránt közlöm Önnel, hogy a mi programunk - ahogy 2009 októberében is elmondtam - nyitott, amihez hozzá lehet szólni, sőt várjuk is a javaslataikat. Természetesen halljuk a "lőrinciek" üzeneteit, ami csak nyomatékosítja, hogy a Cséry telepen nem lesz hulladék feldolgozó.

Kérem tehát, fejezzék be kétségbeesett, átlátszó vagdalkozásukat!

Budapest, 2010. március 29.

Tisztelettel: Tarlós István

Tarlós István hírportál

-ba-
Programajánló
<< 2010 Március >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        
Partnereink

Orbán Viktor
MCOnet Magyarország
FIDESZ
Tarlós István

Pest Megye hírek
Belföldi hírek

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz