1. Amilyen helyzetbe az ország és Budapest került, azt a világgazdasági válság ugyan katalizálta, de nem elsősorban annak következménye. Tökéletesen félrevezető még sugallni is, hogy egyébként itt minden a legnagyobb rendben ment. Mintha annak a kísérletnek lennénk tanúi, hogy valamennyi súlyos hibát a nemzetközi válság burkába foglalva borítsunk fátylat az elmúlt hat év belpolitikai fejleményeire. Ezek kudarcának messze nem kizárólagos, ám döntő fontosságú bizonyítékai - hozzáteszem, kétségbevonhatatlan és adat- illetve tényszerű bizonyítékai - a következők:

 

Az Uniós fizetőeszköz bevezetése 2014-15-re tolódott

a./ 2002-ben maga az Unió 2007-re bevezethetőnek látta a közös fizetőeszközt, az eurót Magyarországon. Azóta - és sokkal a nemzetközi válság előtt - ennek esélyei 2014-15 körüli időpontra, azaz a messzi távolba vesztek. Nincs az a kommunikáció, amivel ezt ki lehetne magyarázni. Magyarország hat év alatt nem igazán javított a feltételeken, meg sem tartotta az akkori mutatókat, csak rontott azokon.

b./ A feltétel elemei közül kirívó a 2002 óta az állam által felvett hitelek óriási mértéke, mely meghaladja a Kádár korszak 34 éve során felvett hitelek mértékét is és horribilisre növelte az államadósságot.

Nehéz lenne - érzelmi motivációkon kívül más egyéb - logikus cáfolatot adni, hogy mindkét fejlemény egyértelműen a jelenlegi vezetés tevékenységének eredménye. Ezen nincs mit szépíteni. Csak a számokat kell nézni. Mi volt 2002-ben és mi van ma. A többi, az kommunikációs bűvészkedés és mese. Amerikában valószínűleg meg sem lehetne vele próbálkozni, a sajtó, a média éjjel-nappal erről harsogna. Pedig, ha közös fizetőeszköz volna, és nem nyomna bennünket ekkora államadósság - amit most hihetetlen mértékben tovább növeltek - akkor Magyarországot is kisebb veszélyekkel terhelné az a válság, amire most éveken keresztül várhatóan mindent ráfognak majd. Ha ehhez az eufóriával fogadott újabb hitelkerethez hozzá kell nyúlni, jól néz ki a következő generáció. Mindez olyan körülmények közt igaz, hogy közben évek óta Magyarországon a legmagasabbak az egész térségben az adók és a központi befizetési kötelezettségek.

 

Tarlós István: "A politikában az összefogás, vagy ahogy szeretik megfogalmazni: „összezárás" inkább csak a retorika keretei között jelenik meg"

2. Az összefogás, vagy ahogy szeretik megfogalmazni: „összezárás" (bár ez utóbbi fogalom kissé az elvtelenséget is sejteti) inkább csak a retorika keretei között jelenik meg. Gyanítom, hogy az országos politika szintjén is inkább színjáték - gondolja a nép, hogy a vezetés minő demokratikus és hazafi -, de a budapesti városvezetés részéről bizonyosan nem őszinte szándék. Hiszen még a legártalmatlanabb protokoll kérdésekben is igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben kikerülni az ellenzéket.

Konstruktív ellenzékiség igényéről beszélnek - amire volna is hajlandóság az ellenzékben - de eközben valamennyi tanácsot, ötletet, javaslatot, figyelmeztetést mérlegelés nélkül, cinikus magabiztossággal évek óta lesepernek az asztalról. Ámulva hallgatom, mikor a ciklus harmadik évébe lépve a főpolgármester olyanokat nyilatkozik, hogy ha az ellenzéknek jó javaslata lenne, ő szívesen megfogadná. Csak fel kell lapozni a közgyűlési jegyzőkönyveket több mint két évre visszamenőleg, hányszor, de hányszor figyelmeztettük, kértük a főpolgármestert koncepcióinak felülvizsgálatára, korrekciójára. Mégis kérlelhetetlen konoksággal kényszerpályára terelte, visszavonhatatlanná tette például jelen változatában a 4. metrót. Jó, tudom nehéz ügy, hiszen a városlakók tekintélyes hányada már készpénznek veszi, amit éveken át a kommunikációban hallott szinte nap mint nap. Hogy „büntették a várost", hogy kell-e , vagy nem a metró, hogy akarják-e befejezni, avagy nem. Arra a mai napig nem válaszolt érdemben a főpolgármester, hogy miért nem volt hajlandó az orosz államadósság terhére megépíttetni a metrót. Már nem erről szeretnék beszélni, ezzel nincs mit kezdeni, jóllehet nem korrektek a kérdések. Lényeges előzményeket elhallgatnak és a kérdésfeltevésekkel orientálják is a válaszokat.

 

A főpolgármester kérlelhetetlen konoksággal kényszerpályára terelte jelen változatában a 4. metrót

Nehéz ugyanis azt válaszolni, hogy egy nagyvárosnak egyáltalán nem kell metró, pláne hogy egy nemzetközi kötelezettségvállalásokkal terhelt nagyberuházást - ha már elegendő pénzügyi biztosítékok híján belefogtak, akkor - ne fejezzenek be. Ezeken a kérdéseken sajnos az idő túllépett. A szükséges kérdéseket viszont nem teszik fel (nyomvonal, fedezet, költségek, a város egyéb fontos igényei). Ettől azonban még igaz is lehet az, hogy a pénzügyi fedezet bizonytalan, amiből még nagyon nagy bajok származhatnak. Igaz lehet továbbá az is, hogy a műszaki előkészítés bántóan hiányos, sőt visszatérően elkerülhető kivitelezési hibákkal találkozunk.

A finanszírozás tekintetében - pedig már novembert írunk -, a mai napig nem ismert, mennyi pénzt fog adni az Unió. Az eddigi kilátásokon nem javít a közbejött gazdasági válság, nem beszélve arról, hogy az Európai Közösség szívesebben támogatja a felszíni kötöttpályás közlekedés fejlesztését, mint a földalattit. Gyakorlatilag lehetetlen foglalkozni a város által kötött szerződések tartalmával is, mennyiben kedvezőek, illetve kedvezőtlenek azok Budapestre nézve. Ezt a kérdést egyfolytában „jótékony" homály borítja. Teljességgel titok, hogy miből fogja a főváros fizetni a várható, egyre növekvő metróépítési többletköltségeket, amelyek az állammal kötött megállapodás szerint egyedül a Fővárosi Önkormányzatot fogják terhelni.

 

A metró vonalra nagy szükség van

A kivitelezés fogyatékosságai pedig szinte nap mint nap felszínre kerülnek. Legalább ötször leállt már a munka. Előre látható - nem is vitatják - hogy a Fővám téren hosszú időre újra le kell állni majd, amiért a város várhatóan milliárdokat fog fizetni „állásidő" címen a kivitelezőnek a megkötött szerződés alapján. Le kell állni, mert bizonytalanok benne, hogy építsék meg az állomást, így az nem tudja időben fogadni az érkező fúrópajzsokat. Legutóbb a Műegyetem kémiai épületében keletkeztek súlyos károk, mert a több éve elkészített szakértői figyelmeztetést és műszaki javaslatot figyelmen kívül hagyva a kivitelező nem volt hajlandó elkészíteni a szükséges stabilizáló műtárgyat. Következménye természetesen nincsen. Akárcsak a BKV által kötött, nehezen magyarázható, több milliárdos „metró tanácsadói" szerződéseknek.

Végül, de nem utolsó sorban itt a „Podmaniczky terv". A városvezetés fejlesztési álmai. Valahogy úgy van ez, hogy hazánkban mostanság a fejlesztések „szent bűvöletében" élünk. Divat hitelre-hozamra vásárolni, beruházni nyakló nélkül. Kerül amibe kerül, lesz, ami lesz. A fogyasztóinak nevezett társadalomnak is lényeges szabálya ez. Sajnos lehet, hogy sokan a saját bőrükön tapasztalják majd a közeljövőben, hogy milyen kellemetlen következményekkel járhat a meggondolatlan költekezés, a hitel hitel hátán, az eladósodás. Ami azonban a Podmaniczky tervet illeti, az a helyzet, hogy túlnyomó részének már a válság előtt sem voltak meg a pénzügyi alapjai. Számos alkalommal kifejtette ezt a mértékletessége miatt kiebrudalt volt a gazdasági főpolgármester helyette is. Amit a városvezetés „működési eredmény"-nek nevez, az nem egyéb, mint a működési feltételek romlása (iskolabezárások, elvonás a kulturális intézményektől, közszolgáltató cégek - elsősorban a BKV - helyzetének destabilizálása, közszolgáltatások drágulása, egészségügyi létesítmények fenntartási költségeinek szűkítése...), de említhetem például az útfelújítások volumenének visszaszorítását is, épp a közelmúltban. A korlátlan vagyonkiárusítás a fővárosban már korábban megkezdődött. Nem csak a város közvetlen vagyonát érintette és érinti ez, hanem a részben, vagy egészen önkormányzati tulajdonú cégek vagyonát is.

 

Podmaniczky terv túlnyomó részének már a válság előtt sem voltak meg a pénzügyi alapjai

Most pedig kezdetét veszi a talán utolsó komoly értéket képviselő részvények (értékpapírok) elherdálása is. A minap a FŐGÁZ részvények százmilliárdos nagyságrendű papírjai kerültek terítékre. A jópofáskodó hivatalos indoklás szerint a „családi ezüst"-ből majd „aranyat" csinálnak.
Azaz olyan beruházások pályázati önrészeire gondolnak, melyeket kétséges, hogy be tudnak-e fejezni. Csak lehessen mondani, hogy a Podmaniczky terv legalább kis részben teljesült, nem vallott teljes kudarcot. Mindez azért felelőtlen és veszélyes, „utánuk a vízözön" típusú magatartás, mert:

a./ a város pénzügyi egyensúlyához - közgazdasági alapon - elvileg úgy is tovább kellene szűkíteni például a szociális kiadásokat és növelni kellene bizonyos szolgáltatások díjait. Hogy ezek mértéke mérséklődjön, ahhoz a városnak pénzre volna szüksége.
b./ már tendenciózusan tolnak kifizetéseket és vállalnak kötelezettségeket a 2010 utáni időszakra. 2010 után itt marad egy félig kész metró, nem tudni mennyi többletköltséggel, egy csomó kifizetetlen számla és kötelezettségvállalás
c./ a város adósságállománya már most közelíti a 170 milliárd forintot (az éves városi költségvetés összvolumene valamivel több, mint 500 milliárd).
d./ Budapest pénzügyi kilátásai amúgy sem a legjobbak. A várható recesszió miatt nyilván kevesebb iparűzési adó folyik be jövőre. A gyenge forint negatív hatása megjelenik majd nominálisan a város működési költségeinek növekményeként (például: energiaárak), továbbá a hitelek egy része kamatterheinek növekményeként ugyanúgy.

 

Budapest pénzügyi kilátásai nem jók

Ilyen körülmények között a fejlesztés misztikus ábrándjával szédítve a lakosságot, elherdálni a maradék vagyont, egyenértékű lehet a város működőképességének veszélyeztetésével a 2010 utáni időszakban. Aligha egyéb céllal, mint a talmi politikai sikerpropaganda érdekében.
Rendben van tehát, össze kell „zárni"! Csakhogy kivel, illetve milyen politikai filozófia érdekében?
Amit „összezárás"-on értenek a hatalom birtokosai, annak a jelek szerint van precízebb magyar megfelelője a fogalomtárban. Úgy mondják: behódolás.

 

 

Tarlós István Online - tarlosistvan.com