Az interjú második részében Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője a szocialista-szabad demokrata koalíció felbomlásáról beszélt.
Tarlós István az MSZP-SZDSZ koalíció felbomlásáról elmondta, hogy Steiner Pál, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője nem is volt hajlandó nyíltan színt vallani.
A Tarlós Istvánnal készített interjú második részét itt tekintheti meg:
"A koalícióból való kilépés előtt irreálisan hosszú ideig lebegtették a dolgot, és a főpolgármester-helyetteseknek ez a másfél hónap átmeneti időszak az életükben igazán tűnődésre méltó volt, de miféle felbomlása az egy koalíciónak, ahol a tanácsnokok, a szocialista tanácsnokok és a szocialista tagjai az igazgatótanácsi tagok továbbra is a helyükön ülnek és veszik fel a nagy pénzeket".
Amíg az MSZP-sek ott ülnek ezeken a posztokon, addig ez a koalíció látens módon létezik, és a költségvetés szavazásánál majd látható lesz, hogy ismét együtt fog szavazni az MSZP és az SZDSZ.