
Tarlós István főpolgármester
Tarlós István bejelentette azt is, hogy nem fog vitatkozni és kommentárokra reagálni. Hozzátette: vita vagy komment esetén kommentár nélkül, az adott hírforrás megnevezése mellett az internetre teszik válaszként a vita által érintett szerződést, bizonylatot, levelet, illetve határozatot, a dátum és aláírás feltüntetésével.Ezzel az anyaggal a magunk részéről a múltat lezárjuk, de megengedhetetlen, hogy kommunikációs játékokkal eltöröljék a viszonyítási alapokat - hangsúlyozta Tarlós István. Már elindult az MSZP részéről az a közismert kampány, hogy a saját hibáikat, mulasztásaikat a feledékenységre alapozva áttolják a másik térfélre - indokolta a főpolgármester, megjegyezve: ilyet nem játszunk.A fehér könyv megjelenik a Metropolban, és még egy olyan ingyenes újságban, amellyel az előző városvezetés kötött szerződést. Elérhető lesz továbbá a főváros, a főpolgármester és György István főpolgármester-helyettes és Németh Zoltán, a fővárosi Fidesz-frakcióvezető honlapján, valamint több közéleti személyiségnek, újságíróknak, politikusoknak, politológusoknak is elküldik. Várható majd egy bővebb kiadás is, ez majd az interneten teszik közzé nagyjából egy hét múlva. A könyv a Városháza saját nyomdájában készült. "Egy fillérbe nem került" - jegyezte meg Tarlós István. A fehér könyv letölthető a kapcsolódó anyagoknál.
A főpolgármester egy napilap kapcsán elgondolkodtatónak nevezte a MOL-ügy fejleményeit. Érdemes óvatosnak lenni azzal, hogy indulatból vagy érzelemből valaki mit és hogy ír le - fűzte hozzá.
A Fehér Könyvben a főváros ötven legsúlyosabb örökölt problémáját szedték pontokba
Emlékeztetett arra, hogy az „egyik baloldalinak mondott napilap" teljesen téves információjára hivatkozva az Alstom az első fordulóban pert nyert a főváros ellen. A médiában a napokban megjelent Alstommal kapcsolatos híreket képteleneknek és hamisaknak nevezte Tarlós István. Bejelentette, hogy az Alstom vezetője várhatóan július 21-én jön Budapestre. Ha akkor meg tudnak állapodni, a dokumentumot egy záradékkal látják el, amely szerint akkor léphet életbe a megállapodás, ha azt a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta. De felhívta a figyelmet arra, hogy július 20-a és augusztus 20-a között szinte reménytelen határozatképes közgyűlést összehívni. A metrókocsi-szerződés kapcsán a főpolgármester emlékeztetett arra, hogy egy vitás pont maradt, de ennek megoldása nem a fővároson múlik. Magyarázatképpen hozzátette: a vasúthatósági engedély ügyében a fővárosnak nincsen szerepe, a vita a francia cég és a Nemzeti Közlekedési Hatóság között zajlik. A főváros nem avatkozik a hatóság munkájába, és nem is minősíti azt - tette hozzá. Az Alstom és a hatóság között folyik a meccs, aminek el kell dőlnie. Ez nem rajtunk múlik, viszont ezen múlhat az uniós támogatás - fogalmazott Tarlós István.
Forrás: fidesz.hu-budapestportal.hu
-bá-
A sajtótájékoztatóról készült videó: http://onkormanyzati.tv/index.php?id=20&viewMode=video&contentid=20110706120001004&type=1
<< | 2011 Július | >> | ||||
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |