
Tarlós István hangsúlyozta: "együtt kell okulni a történelem sötét szakaszaiból, egyben egyik leggyászosabb szakaszából, a holokausztból". A holokauszt a teljes kiirtást, a náci rendszer által eltervezett és irányított népirtást jelenti - folytatta, hozzátéve: a nemzetiszocialista hatalom szerette volna megsemmisíteni a zsidóságon kívül a cigány, a lengyel és a fogyatékkal élő embereket, illetve a politikai és vallási ellenállókat.
Tarlós István főpolgármester a Klauzál téren mondott beszédet, és megemlékezett a holokauszt magyarországi áldozatairól
Utalt arra, hogy a koncentrációs táborokban kényszermunkát végeztettek a foglyokkal, amíg az üldözöttek meg nem haltak a kimerültségtől, a speciális alakulatok pedig tömegesen végezték ki a zsidó embereket és a nácik valamennyi politikai ellenfelét.
Mint mondta, az emberirtás szörnyű bűnét sokáig hallgatás övezte, még a tankönyvek is hallgattak róla. Még a kommunista időkben is csak néhány ellenállóra emlékeztek, a nagyon nagy számú mártír szinte egy szót sem érdemelt, a holokauszt sokáig tabunak számított. Budapesten 2002-ben nyílt meg a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont, amelynek feladata a vészkorszak kutatása és az áldozatok emlékének megőrzése - tette hozzá. Erre büszkék lehetünk, hiszen a világon mindössze öt ilyen intézmény működik: Jeruzsálemben, Washingtonban, Berlinben, Londonban és Auschwitzban - mondta a főpolgármester.
Tarlós István hangsúlyozta: "együtt kell okulni a történelem sötét szakaszaiból
Az Élet Menete Alapítvány idei, kilencedik magyarországi felvonulása az erzsébetvárosi helyszíntől, amely a régi pesti zsidó negyed területén van, a Parlamenthez vezetett. A menet több ezer ember, köztük politikusok és közéleti személyiségek részvételével, a sófár jelére indult el a Klauzál térről. A rendezvény indulásakor jelen volt a kormány képviseletében Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Szászfalvi László egyházi ügyekért felelős államtitkár és Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár, ott volt több szocialista politikus, így például Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, valamint Kökény Mihály és Hiller István volt szocialista miniszter, továbbá Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke és Aliza Bin-Noun, Izrael Állam budapesti nagykövete.
A rendezvény indulásakor jelen volt Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár is
Réthelyi: Auschwitz Magyarországhoz is tartozik
Auschwitz, ahol több százezer honfitársunk lelte halálát, visszavonhatatlanul Magyarországhoz is tartozik - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter vasárnap az Élet Menete rendezvényén a Parlamentnél, az Alkotmány utca Kossuth téri torkolatánál felállított színpadról. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kötődő megemlékezésre érkező menetnek kormánytagok, vezető kormánypárti és ellenzéki politikusok is résztvevői voltak. A több ezer felvonuló rendőri és civil biztonsági emberek kíséretében érkezett az Alkotmány utcába. A Bajcsy-Zsilinszky úti kereszteződésnél fáklyát osztottak a résztvevőknek. Réthelyi Miklós beszédében azt hangsúlyozta: "Auschwitz az igazolhatatlan tettek metaforája lett". A haláltábor színhelye a magyar történelmi valóság teljességgel dokumentált terepe, amely sohasem tartozott Magyarországhoz, majd a negyvenes években Magyarország része lett - fogalmazott.
A miniszter szavai szerint, "az ember nem tudja kiűzni egyetemes múltunkból a holokausztot, mert az felfoghatatlan". Mégsem tehetünk mást, emlékeznünk kell arra, hogy 1944. április 16-án vette kezdetét a magyarországi zsidóság gettóba zárása, elválasztása attól a nemzettől, amelybe született, amelynek nyelvét beszélte, melynek alakítója és formálója volt - szögezte le. Auschwitz kisöpörhetetlen közös élményünk, nem tudunk betonszarkofágot helyezni rá, nem tudjuk a területét lezárni, mint egy hatalmas zónát. Auschwitz miatt az ember megszentségtelenítette a törvényt és az etikát - fogalmazott. A miniszter elmondása szerint 1944. május 15. és július 8. között, ötvenöt nap alatt 437.402 magyar zsidó embert deportáltak, nagy részüket az auschwitz-birkenaui haláltáborba. Az Auschwitzban megölt zsidó emberek közül a legtöbben, mintegy 360-390 ezren a vidéki Magyarországról érkeztek oda - tette hozzá.
Barroso: Soha többé!
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke videóüzenetében - amelyet a résztvevők kivetítőkön láthattak - arról beszélt, hogy "a különböző nemzetiségű emberek, kultúrák és vallások közötti békés együttélés és a kölcsönös tisztelet biztosításának a legjobb és egyetlen tartós módja az emberi méltóság tiszteletben tartása". Származásától, vallásától vagy véleményétől függetlenül minden egyes emberi lény méltósága mondatja velünk azt: "Soha többé!" Kötelességünk, hogy soha ne felejtsük el ennek a kimondhatatlan tragédiának az áldozatait, és tiszteljük mindazok emlékét, akik küzdöttek a diktatúra, a terror és az elnyomás ellen - fogalmazott.Szavai szerint az európai integráció nemcsak Nyugat-Európa háborús traumájára volt gyógyír, hanem húsz évvel ezelőtt a mozgatórugója is volt Kelet-Közép-Európa demokratikus forradalmának. Az integráció legnagyobb eredményének nevezte, hogy "ötven éve béke uralkodik, és biztosított a demokratikus értékek, alapvető jogok és szabadságok tisztelete Európában".
José Manuel Barroso videóüzenetben emlékezett meg a holkauszt áldozatairól
José Manuel Barroso megemlítette, hogy a gazdasági válság időszakai gyakran lehetőséget adnak a populizmus, a nacionalizmus, az idegengyűlölet és az intolerancia összes formájának újjáéledésére, "de ezek a hangok semmiféle megoldást nem nyújtanak a problémákra". Meglátása szerint az unió valódi értékközössége a demokráciának, a jog hatalmának, az emberi jogoknak; ezek az európai értékek jelentik a jövő nemzedékeinek legértékesebb örökségét. Európának szüksége van az Élet Menete mozgalmának meggyőződésére, támogatására és elköteleződésére - hangsúlyozta.
A megemlékezés végén Fekete László főkántor gyászimát recitált, illetve hatszáz fehér léggömböt eresztettek a magasba a vészkorszak hatszázezer magyarországi áldozatának emlékére. Az eseményen a színpadról külön köszöntötték - mások mellett - Boross Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, Lévai Anikót, Orbán Viktor kormányfő feleségét, Eleni Tsakopoulos Kounalakist, az Egyesült Államok nagykövetét, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit, Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét és Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját, KÖves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető lelkészét, akiket a tömeg egyenként megtapsolt nevük említésekor.
Forrás: fidesz.hu
-bartus-
<< | 2011 Szeptember | >> | ||||
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 |