Tarlós István felavatta a katinyi vérengzés áldozatainak emlékművét
Tarlós István
A lengyel és a magyar államfő jelenlétében felavatták a III. kerületben a katinyi mártírok emlékművét.  Az ünnepélyes eseményen többek között beszédet mondott Tarlós István főpolgármester és Schmitt Pál köztársasági elnök is.

Tarlós István a katinyi mártírok emlékművének felavatásán

Az április 8-án az emlékparkban felavatott kocka alakú emlékmű a katinyi erdőt jeleníti meg. Tarlós István főpolgármester mindenkit emlékeztetett arra, hogy a katinyi vérengzésként megismert brutális és aljas tömeggyilkosságot a szovjet Központi Bizottság 1940. március 5-i politikai utasítására hajtották végre az NKVD egységei, zömében lengyel tisztek és főtisztek ellen. Az áldozatok száma meghaladta a 20 ezret. A lengyel parlament 2007-ben nyilvánította április 13-át a Katinyi Bűntény Áldozatainak Emléknapjává.

Tarlós István

„Felemelő érzés számomra, hogy Budapest főpolgármestereként lehetek jelen, egykori iskolám előtt ennek az emlékműnek a felavatásán” – mondta ünnepi nyitóbeszédében Tarlós István


Schmitt Pál köztársasági elnök arról beszélt, a 71 évvel ezelőtti tragédia egyetlen szóban összpontosul: Katiny. Elmondta, az 1940-es mészárlás egyik magyar áldozata, Korompay Emánuel a Varsói Egyetem magyar lektora volt, aki megtestesítette a lengyel–magyar barátságot.


Schmitt Pál a katinyi mártírok emlékművének felavatásán

A katinyi mártírok budapesti emlékműve az igazság bizonyítéka, győzelem a hazugság felett – jelentette ki Bronislaw Komorowski lengyel államfő.  Az emlékművet a köztársasági elnökök és a főpolgármester avatta fel, majd Janusz Juliusz apostoli nuncius szentelte fel.

Tarlós István

Az emlékművet a köztársasági elnökök és a főpolgármester avatta fel, koszorúkat is elhelyeztek a lábánál


Az emlékmű közelében az államfők, a főpolgármester és Andrzej Kunert miniszter emléktölgyeket ültetett el a magyar áldozatok, Korompay Emánuel és Kühnel Rudolf tüzérségi tiszt emlékére.

Forrás: budapest.hu

-kt-


Programajánló
<< 2011 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    
Partnereink

Orbán Viktor
MCOnet Magyarország
FIDESZ
Tarlós István

Budapest hírek
Pest Megye hírek
Belföldi hírek

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2011. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu