Tarlós István készen áll a feladatra
2010. ápr. 21., szerda, 18.51.16
Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője
Tarlós István megerősítette azt a korábbi hírt, mely szerint ha felkérik, akkor elindul a főpolgármesteri tisztségért. Mint mondta: a mai politikai légkörben könnyen ledolgozható a négy esztendővel ezelőtti egy százalékos különbség, amellyel 2006-ban Demszky Gábortól kikapott.
Mint ismert 2006-ban Tarlós István kevéssel maradt csak el Demszky Gábor eredményétől, s most ismét megpályázhatja a főpolgármesteri címet, ha a Fidesz őt jelöli indulónak.

Orbán Viktor és Tarlós István a Budapest Program bemutatóján

Orbán Viktor és Tarlós István a Budapest Program bemutatóján

 

A fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke a jelölésről szólva elmondta, hogy ezzel kapcsolatban Orbán Viktort kell megkérdezni, de ha megbízást kap, akkor készen áll a feladatra, hiszen ezért dolgozott az elmúlt négy esztendőben, és ha jelölik, mindent megtesz majd a győzelemért.
Tarlós István frakcióvezetősége alatt mind megjelenéseiben, mind programjában sokat változott a frakció, melyet a választási eredmények is alátámasztanak. Véleménye szerint a 2006-os egy százalékos hátrány a mai politikai környezetben könnyen ledolgozható lesz.

(Forrás: InfoRádió)

Tarlós István hírportál

-ba-
Programajánló
<< 2010 Április >>
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    
Partnereink

Orbán Viktor
MCOnet Magyarország
FIDESZ
Tarlós István

Budapest hírek
Pest Megye hírek
Belföldi hírek

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz