
Az ügyben Tarlós István szombaton egyeztet Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel, aki 17-én szintén találkozik az Alstom vezetőjével - mondta. Úgy vélte, kettejük találkozóján az Alstom-ügy minden kínos kérdésében azonos álláspontra tudnak helyezkedni.
Hozzátette: nem tudja mi lesz a végkimenetel, de a városnak, és az Alstomnak is az a legegyszerűbb, ha megállapodnak, de az eredeti szerződés pár pontját törölni kellene az új megállapodásból.
Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter
Elmondta azt is, hogy a sok bizonytalan tényező miatt akkor is nehéz megbecsülni, hogy mikor érkeznek Budapestre az új szerelvények, ha sikerül megállapodni a francia gyártóval.
A BKV 2010. október 20-án bontotta fel a szerződést az Alstommal, amelyet a 2-es és 4-es metróra szánt szerelvények gyártására kötöttek még 2006-ban. A felmondása oka az volt, hogy az Alstom nem szerezte meg határidőre a szerelvények gyártásához szükséges típusengedélyt.
A felbontással egyidejűleg a BKV megpróbálta lehívni a szerződésben foglalt bankgaranciát, amelynek jogosságát az Alstom vitatta. Álláspontjuk szerint ugyanis a BKV jogtalanul mondta fel a szerződést, így a garancia lehívása sem lehet jogos.
Az Alstom be is perelte a BKV-t emiatt, az ügy végül egy nanterre-i bíróságon kezdődött meg. A francia igazságszolgálatás december 9-én hallgatta meg a feleket, majd az Alstom december 21-én közölte, hogy a bíróság nem jogerősen úgy döntött, megtiltja a BKV-nak a bankgarancia lehívását.
Nem hozott döntést a francia bíróság az Alstom-ügyben
Másodfokon a versailles-i bíróságon folytatódott a per, a hatóság május 4-én hallgatta meg a feleket.
Az NKH tavaly október 18-án utasította el a szerelvények végleges típusengedélyének kiadását, mert nem látta bizonyítottnak, hogy a Metropolis fékjei ugyanolyan biztonságosak lennének, mintha a magyar vasúti járműszabályzat szerint gyártották volna le. Emiatt nem adták meg a derogációt (jogszabálytól való eltérést) a francia cégnek.
A szerződés szerint az Alstom 22 szerelvényt gyártana a 2-es metróra 150 millió euróért és 15+7 automata szerelvényt a négyes vonalra 114 millió euróért.
A Fővárosi Önkormányzat tavaly június 3-i döntésével kötelezte a BKV vezérigazgatóját arra: meg kell szüntetnie az Alstom konzorciummal kötött szerződést, ha a gyártó az év júliusáig végéig nem tudja megszerezni a végleges típusengedélyt a 2-es vonalra szánt szerelvényekre.
A BKV a gyártónak már átutalt ötven százalék előleget, mintegy 30 milliárd forintot, míg az Alstommal szemben legfeljebb tízszázalékos kötbérköveteléssel élhet. Az előlegre, illetve a jóteljesítésre vonatkozó bankgaranciát a BKV megpróbálta lehívni, és bejelentette kötbérigényét is.
Forrás: fidesz.hu
-bá-
<< | 2011 Július | >> | ||||
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |