Koszorúzás és megemlékezés Katowice mellett Murckiban
2010. febr. 3., szerda, 16.26.51 CET
Tarlós István és Csomós Miklós a lengyelországi megemlékezésen
Tarlós István és Csomós Miklós frakcióigazgató 2010. január 28-án a katowicei főpolgármester meghívására megemlékezésen vett részt Murckiban. 1945 január végén a település melletti erdőben 20-30 magyar honvédet gyilkoltak meg a szovjet Vörös Hadsereg katonái.
A II. világháború vége felé kisebb magyar alakulatok leszakadtak csapataiktól és megpróbáltak hazajutni. Feltehetően ezek a tüzérek is ezt szerették volna, amikor megadták magukat a szovjeteknek, akik néhány nap után úgy döntöttek, hogy meggyilkolják az akkor már hadifogoly magyarokat.

Tarlós István és Csomós Miklós vettek részt a megemlékezésen

Tarlós István és Csomós Miklós vettek részt a megemlékezésen

 

A lengyelekben az ismeretlen magyar hadifoglyok legyilkolása olyan mély nyomokat hagyott, hogy azóta minden évben megemlékeznek a tragédiáról. Keresztet állítottak az erdőben és gondozzák a tömegsírt. Tarlós István a helyszínen elmondott beszédében a magyar nemzet háláját és köszönetét fejezte ki a lengyeleknek nemes és baráti cselekedetükért, amellyel honfitársainkra emlékeznek.

Magyar honvédekre emlékeztek a lengyelországi Murckiban

Magyar honvédekre emlékeztek a lengyelországi Murckiban


A közös lengyel-magyar megemlékezés megszervezését magyar részről Gordon Istvánnak, a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatójának köszönhetjük, aki személyesen jelen volt a koszorúzáson. Ezen részt vett a katowicei főpolgármester első helyettese, Krystyna Sienja asszony is. A megemlékezés a murcki művelődési házban folytatódott, majd este Tarlós István találkozott Piotr Uszok főpolgármesterrel.

Tarlós István hírportál

-ba-
Programajánló
<< 2010 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
Partnereink

Orbán Viktor
MCOnet Magyarország
FIDESZ
Tarlós István

Budapest hírek
Pest Megye hírek
Belföldi hírek

Copyright 2001-2010 - MCOnet International | Minden jog Fenntartva!