Tarlós István: "Borzasztó szerződést kötött az előző városvezetés az Alstommal!"
2010. dec. 23., csütörtök, 06.00.22 CET
Tarlós István szerint azért van szükség a közalkalmazottak indoklás nélküli elbocsátását szabályozó törvényre, hogy a reformokat véghez tudják vinni. A főpolgármester úgy véli: a végkielégítések rendszere a paródiával határos módon működött a fővárosi önkormányzatnál az előző városvezetésnél. Alkalmas embereket kellett találni, alkalmas feladatokra! - mondta.
Sokkal fontosabb, hogy a város ne veszítsen 60 millió forintot, mint az, hogy 2014-ben átadjuk a 4-es metrót - mondta a másik témáról, hozzátéve: megegyezne a metrókocsikat gyártó Alstom-céggel, de nem építené meg a négyes metró Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakaszát. Tarlós István szavai szerint "borzasztó" az a szerződés, amit az előző városvezetés kötött az Alstommal. A BKV-t egyszerűen értékelhetetlenül rossz helyzetben hagyta az előző városvezetés - jelentette ki.
Tarlós István az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2010. december 20.
Tarlós István kijelentette, hogy „nem a kormányt bíráltam akkor, amikor leszögeztem, hogy miért nem kaptam még meg a BKV Zrt. a megígért támogatást. Csakis a tárca egy érthetetlen intézkedését bíráltam, villámokat nem fogok szórni. De a tények nyilvánvalóak: az összeg már megérkezett a BKV részére." Hozzátette: A BKV-t az előző városvezetés rendkívül rossz helyzetbe hagyta az új városvezetésre, de már egy átfogó javaslatcsomagot is átnyújtottak a Nemzetgazdásig Minisztériumnak, hogy a problémákat és azokra megoldást tudjanak nyújtani. Például javaslatcsomagokat tettetek a BKV eszközállományára, az adósságkezelésre is. „Ha a kezdeményezéseket megfelelőnek találja a minisztérium, akkor a BKV problémája hosszú évekre megoldódhat."