
Öt napon belül kell átutalniuk az összeget
A bankoknak az MTI információja szerint öt napon belül kell átutalniuk a több mint 30 milliárdos összeget a budapesti közlekedési cégnek. A BKV október 20-án bontotta fel az Alstommal a szerződést, amelyet a 2-es és 4-es metróra szánt szerelvények gyártására kötöttek még 2006-ban. A felmondása oka az volt, hogy az Alstom nem szerezte meg határidőre a szerelvények gyártásához szükséges típusengedélyt. A felbontással egyidejűleg a BKV megpróbálta lehívni a szerződésben foglalt bankgaranciát, amelynek jogosságát az Alstom vitatta. Álláspontjuk szerint ugyanis a BKV jogtalanul mondta fel a szerződést, így a garancia lehívása sem lehet jogos. Az Alstom be is perelte a BKV-t emiatt, az ügy végül egy nanterre-i bíróságon kezdődött meg.
Az Alstom elvesztette a bankgarancia-pert
A francia igazságszolgáltatás december 9-én hallgatta meg a feleket, majd az Alstom december 21-én közölte, hogy a bíróság nem jogerősen úgy döntött, megtiltja a BKV-nak a bankgarancia lehívását. Másodfokon a versailles-i bíróságon folytatódott a per, a hatóság május 4-én hallgatta meg a feleket. A Nemzeti Közlekedési Hatóság október 18-án utasította el a szerelvények végleges típusengedélyének kiadását, mert nem látta bizonyítottnak, hogy a Metropolis kocsi fékjei ugyanolyan biztonságosak lennének, mintha azokat a magyar vasúti járműszabályzat szerint gyártották volna le. Emiatt nem adták meg a derogációt (jogszabálytól való eltérést) a francia cégnek.
A szerződés szerint az Alstom 22 szerelvényt gyártana a 2-es metróvonalra 150 millió euróért és 15+7 automata szerelvényt a 4-es vonalra 114 millió euróért. A Fővárosi Önkormányzat tavaly június 3-i döntésével kötelezte a BKV vezérigazgatóját arra: meg kell szüntetnie az Alstom konzorciummal kötött szerződést, ha a gyártó az év júliusáig végéig nem tudja megszerezni a végleges típusengedélyt a 2-es vonalra szánt szerelvényekre.
A BKV a gyártónak már átutalt ötven százalék előleget, mintegy 30 milliárd forintot, míg az Alstommal szemben legfeljebb tízszázalékos kötbérköveteléssel élhet. Az előlegre, illetve a jóteljesítésre vonatkozó bankgaranciát a BKV megpróbálta lehívni, és bejelentette kötbérigényét is.
Tarlós István főpolgármester
21 milliárd forint már megérkezett a BKV számlájára
A Bayerische Landesbank már át is utalt 21 milliárd forintot a BKV számlájára a metrószerelvények bankgaranciájának összegéből - közölte Tarlós István főpolgármester az MTI-vel. A városvezetés péntek délután jelentette be, hogy lehívhatja a BKV a metrókocsi-szerződés bankgaranciáját, miután a másodfokon eljáró versailles-i bíróság jogerősen elutasította a gyártó, a francia Alstom Transport kérelmét, így a Bayerische Landesbank és a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank teljesítheti fizetési kötelezettségét. A főpolgármester az MTI-nek hangsúlyozta: "senki nem nyúlhat egy fillérhez sem az összegből", a pénzt csakis a metrókocsikra lehet költeni. Ha ugyanis sikerül megegyezni az Alstommal, és a szerelvények megérkeznek, akkor ez az összeg a járművek árának egy részét fedezi. Hozzátette: ezért volt "idétlen" az a híresztelés, hogy ezt a pénzt a BKV működési kiadásokra költené. A főpolgármester elmondta: a versailles-i bíróság másodfokú, jogerős döntése kapcsán "óvatosan optimista". Mint fogalmazott: "lélektanilag sokat jelent a dolog", de részsikernek tartja.
Tarlós István szavai szerint arra törekszik, hogy visszafogott határozottsággal, kulturált tárgyaláson megállapodjon az Alstom első emberével a szerződés egészéről és további sorsáról, ez pedig a részsikernél is fontosabb. A főpolgármester közölte: az Alstom vezetőjének budapesti látogatásán nem kívánja éreztetni a bírósági döntést, a megbeszélésen "annál is udvariasabb lesz, mint amit tervezett, de határozottan képviselni fogja a főváros érdekeit". Hozzátette: az az érzése, hogy meg lehet majd egyezni a francia céggel. Az Alstom vezetője Tarlós István meghívására június 21-én érkezik Budapestre, előtte, június 17-én Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel is találkozik Szentpéterváron.
Forrás: fidesz.hu-budapest.hu
-bá-
<< | 2011 Augusztus | >> | ||||
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 | 31 |