
Tarlós István azt mondta, céljuk az, hogy a kampány elsősorban ne róluk, hanem ügyekről és a budapestiekről szóljon. A legfontosabbnak a város működésének és pénzügyi helyzetének stabilizálását nevezte
Mint fogalmazott, „nem kell félteni tőlünk a budapesti fejlesztéseket". Az, hogy azok milyen ütemben folytatódnak, csak annak a függvénye - folytatta -, hogy „a szocialisták és a főpolgármester úr milyen állapotban hagyták itt a kasszát. Hozzátette: ezért készíteni fognak egy leltárt az ügyekről. Hangsúlyozta azonban, a maga részéről nincs benne túl nagy fogékonyság arra, hogy rabló-pandúrt játsszon.
Tarlós István megnyitja budapesti kampányirodáját 2010. augusztus 23-án (1. rész)
Tarlós István kijelentette azt is, nem akarják bántani a sokszínű budapesti kultúrát, ugyanis szerinte ha Demszky Gábor vezetési korszakából valami igazán értékes, az éppen a város sokszínű kultúrája. „Meg akarjuk valósítani a megrendelői, a végrehajtói és az ellenőrző szerepkörök szétválasztását" - hangsúlyozta.
Tarlós István kitért Rogán Antal belvárosi polgármester jövőjéről a közelmúltban megjelent hírekre is, és azt mondta: „mindenkit biztosíthatok arról, bárhogy is alakul a helyzet, mi Rogán Antal polgármester úrral intenzíven és őszintén segíteni fogjuk egymás munkáját"
(Forrás: mno.hu)
<< | 2010 Szeptember | >> | ||||
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 | 30 |